„A gyárak kiemelt szereppel bírnak az ipari forradalom óta az értékteremtésben, a biztos munkahelyek létrehozásában, a közösségépítésben és a szakmai kapcsolatok ápolásában. Bízunk abban, hogy a jó példa is ragadós, a kiválóságokat ezért el kell ismernünk” – értékelte a versenyt Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. értékesítési igazgatója."

E gondolat fényében immár hatodik alkalommal rendezte meg, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyt, ahol a 2020-ban pályázott gyártóegységek mérettették meg magukat. A vállalatokat idén két nagy csoportra bontották: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban indulhattak.

A Process Solutions munkatársai rangsorolták a vállalatokat a benyújtott pályázati anyagok alapján. Kidolgozott módszertan szerint objektíven értékelték a beadott dokumentumokat, így született meg a shortlist, a végső sorrendet pedig az aduitokon szerzett tapasztalatokat beépítve állította fel a zsűri.

„Öröm volt látni, hogy a gyárak számára a nehéz 2020-as évben sem csak a szükséges minimumról vagy a túlélésről szólt a működés, hanem komoly fejlesztések zajlottak, és innovációra törekedtek” – értékelte az online díjátadó gálán a résztvevők hozzáállását Horváth Barbara (Process Solution)

A szakértői csapatban olyan a támogató vállalatok képviselői voltak jelen mint, az E.ON Hungária Zrt., a Com-Forth Kft. és a T-Systems képviselői, továbbá a partnerek, az Ipar Napjai, az Automotive Hungary kiállítások, valamint a SZTAKI és az EPIC InnoLabs.

Örömünkre szolgál, hogy a Legrand Zrt. nagyvállalat kategóriában két díjjal is gazdagodott Vevői elégedettség és Beszállítói kapcsolatok kategóriában.

Legrand