SAJTÓKÖZLEMÉNY - Azonnal közölhető 

 

Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A díjazottak között megtalálható kis- és középvállalkozó, valamint nagyvállalkozás, de szabadalmakkal rendelkező egyéni vállalkozó is. A 60 pályázó 67 pályázata több mint 100 pályázati témakörhöz kapcsolódott, melyek szinte a gazdaság teljes palettáját lefedik. Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet az elmúlt évhez képest 31%-kal több pályázat érdemelte ki. 

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2019-ben a DIAMOND Szervezőiroda Bt. (a védjegyalapítók megbízásából a pályázat teljes szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet), a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft., valamint az erdélyi, mezőcsávási székhelyű SSM & SIU Kft. írta ki és valósította meg. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eseményeinek fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

A 2018-ban megszűnt Magyar Termék Nagydíj után az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntető címeit idén második alkalommal adták át ünnepélyes keretek között az Országház Felsőházi termében, szeptember 10-én. Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű áruk előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának. A pályázati rendszer célja, hogy elismerje a pályázaton megfelelő áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegítse a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő áruk előállítását, ösztönözze a szolgáltatások fejlesztését hozzájárulva ezzel a gyártók piaci munkájához, export-tevékenységük fejlesztéséhez. 

Kiss Károlyné Ildikó az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati rendszer alapítója elmondta: „Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy bevezetését a fejlődés diktálta. A Kiírói Tanács fókuszpontjai között kiemelt helyet kapott a generációs megújulás elősegítése és a tudásvagyonnal való gazdálkodás értékelése. A gazdasági életben egyre fontosabb a szerepe azoknak a megkülönböztető jeleknek, védjegyeknek, amelyek elsősorban kiemelkedő eredményekre és teljesítményekre hívják fel a figyelmet. A tavalyi és az idei pályáztatás is sikeres volt, hiszen jelenleg 116 különböző vállalkozás 221 pályázata tartozik védjegyhasználóink közé. Az idei díjazottjaink 21 pályázati témakört érintettek. Ez azt is mutatja, hogy a legszélesebb témakörhöz kapcsolódó vállalkozások tartják fontosnak az objektív megmérettetést, és azt, hogy ennek eredményét minőségtanúsító védjeggyel jelenítsék meg. Ez a pozitív megkülönböztetés a felhasználók, fogyasztók mind magasabb szintű kiszolgálását is jelenti.” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet és vele az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát az elmúlt évhez képest 31%-kal több pályázat érdemelte ki. A díjnyertes pályázatok az ország 13 megyéjéből érkeztek az ország összes régióját érintve, természetesen jelentős mennyiségű díjnyertes pályázattal büszkélkedhet a főváros, Budapest is. Szám szerint: a nyertesek 33%-a budapesti, 58%-a pedig vidéki székhellyel rendelkezik, díjazottjaink 9%-a határainkon túlról érkezett. A díjnyertes pályázatok több mint 30%-ánál összekapcsolódtak a pályázati csoportok. Ez tavalyhoz képest 19%-os pozitív elmozdulást jelent a komplexebb pályázatok irányába. A győztes pályázatok 73%-a a kézzel fogható termékek körébe sorolható, míg 27%-uk kapcsolódik valamilyen szolgáltatáshoz.

A díjazott pályázatok köre jól mutatja a fogyasztói, illetve a keresleti-kínálati trendek, igények mozgását. Az élelmezéshez kötődő pályázatok - az előző évhez hasonlóan - a légnépesebb csoportot képviselik. A védjegyhasználók közel 30%-a ebből a körből került ki. A vendéglátáshoz kapcsolódó pályázatoknál kiemelkedő szerepet kapott az éttermi vendéglátás, de örvendetes, hogy a közösségi étkeztetés terén is elindult a versenyszellem, a minőségre való törekvés. Emelkedett a kozmetikai és háztartás-vegyipari termékek témaköre. Az informatikai pályázatok új technológiák révén kapcsolódtak be például a korszerű oktatás megvalósításába. Az építőipari pályázatokon kívül is megfigyelhető volt minden esetben a klímabarát és az energia-hatékony megoldásokra való törekvés, illetve olyan termékek, elgondolások felértékelődése, melyek hosszútávon fenntartható fejlődést, magas életminőséget, reális nemzetgazdasági szintű megtakarítást eredményeznek. 

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte: „Külön öröm számomra, hogy idén is köszönthetünk határon túli magyar díjazottakat. Legalább ugyanennyire fontosnak tartom, hogy az idei nyertesek között több olyan vállalkozás található, amelyek termékeikkel az országhatárokat átlépve stabil exportpiacokra leltek a szomszédos államokban. Az Érték és Minőség Nagydíj védjegye objektív mérőszámok alapján úgy igazolja a díjazott termékek és szolgáltatások – szinte bármely import áruval összevethető – kimagasló minőségét, hogy közben szimbolikus közösségvállalást kínál a hazai és a kárpát-medencei magyar termelőkkel.”

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese szerint az elmúlt években egyre népszerűbbek lettek a fogyasztók körében a hazai termékek és szolgáltatások. „Egyre többen ismerik fel, hogy a hazai termékekkel a minőséget és a biztonságot választják és nem utolsó sorban a magyar munkaadókat támogatják. Ehhez az eredményhez szükség volt arra is, hogy a vállalkozások számára a legfontosabb fokmérő a minőség lett. Az Érték és Minőség Nagydíj azt a célt szolgálja, hogy legyünk büszkék az általunk teremtett értékekre, ismerjük el a legkiválóbbakat, mutassuk meg, hogy a magyar vállalkozások áldozatos munkájukkal milyen kiemelkedő eredményeket érnek el.” - tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: „2010 óta a Magyar Kormány minden lépését a magyar nemzet közösségének szolgálata határozza meg. Ezen az úton vélt, tudott és újdonsült erőforrásainkat mozgósítjuk közösen, napról napra átéljük, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösség lehetőség. Lehetőség arra, hogy segítségére legyünk azoknak, akik szükséget szenvednek, bátorítsuk és támogassuk a fiatal családokat, útmutatást adjunk egy jó ötlet megvalósításához, biztosítsuk a mai gyerekek és az elkövetkezendő nemzedékek számára a magas színvonalú anyanyelvi oktatást, sokszorozzuk meg az élet minden területén a saját kultúra biztonságos környezetét. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy, továbbá a Nívódíj birtokosai valamennyien az értékteremtést, közös értékeink bemutatását és átörökítését választották azért, hogy együtt élhessük át munkájuk sikerét.”

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kiemelte: „Sokféleképpen lehet hinni a megmaradásban, sokféleképpen lehet tenni a fejlődésért, sokféle módja van tehát annak, hogy gyarapodjon egy közösség, és erősödjön a jövőbe vetett hite. Reményeim szerint egyre többen lesznek azok, akik teret adnak új és innovatív ötleteiknek, beruházókat keresnek ügyüknek, a munkahelyteremtéssel pedig vonzóvá teszik az otthont a felnövekvő nemzedékeknek. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat – amelynek büszke és elkötelezett támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – az ő történetüket mutatja be, és immár másodjára mond köszönetet nekik. Az ő történetük Erdély története is: a hité, az akaraté és a bizalomé, ami arról szól leginkább, hogy ott, ahol ezek az értékek találkoznak, ott elismerés és építkezés is lesz. Egy közösség építkezése.”

A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát. A díjat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly és Sárkány Gábor grafikus művészek által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe az Érték és Minőség Nagydíj emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelángyár Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea.  


Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:  

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Deka Union Kft érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Életmű díját idén a Kiírók Tanácsa poszthumusz ítélte oda Lődi Lászlóné lakkfesték ipari szakmérnöknek, a Poli- Farbe Kft. szaktanácsadójának.

Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. érdemelte ki a budapesti fürdők felújításáért és korszerűsítéséért.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjjal a Szatmári Konzervgyár Kft. REGE Reformszószok pályázatát jutalmazták.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációs Vezető Nívódíj elismerést idén először Mészáros Antal a sokszoros szabadalommal rendelkező CSOMIÉP Kft ügyvezető igazgatója érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíjjal az Oktatási Hivatal: DPR AAE Pályaorientációt Támogató Modul megnevezésű pályázatát ismerték el.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Év Felfedezettje a Mag-Log Transport Kft.: Pénztárca kímélő, óramű pontos logisztika, biztonság, optimális folyamatok, átláthatóság, komplett logisztikai outsourcing megnevezésű pályázatáért lett.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat az MTVA határon túli tudósítói hálózatának alkotógárdája, az MTI hírszolgáltatásának alkotógárdája, a Hír TV alkotógárdája és a MédiaWorks vidéki napilapjainak központi szerkesztőség érdemelte ki.  

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíj elismerésben a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága és Simó Klára a Transilvanum Alapítvány elnöke részesült.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Életmű Díjat Végh László szociológus, politológus, a somorjai Bibliotheca Hungarica könyvtár létrehozója érdemelte ki.


Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázaton sikerrel szerepelt pályázók és pályázatok számára, teljesítményük elismeréséül a kiírók külön-külön is, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek további értékes különdíjakat ajánlottak fel. 

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy nemzetközileg is egyértelműen utal használójának kiemelkedő színvonalára. Feltüntetése méltán biztosítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság megerősödését, népszerűsíti Magyarország legfontosabb kincsét, a szürkeállomány teljesítményét.

A kitüntetettek listája a díjazottak és területi megoszlás című dokumentumban, bővebb tájékoztatás a pályázatról a Háttér információban található!

Budapest, 2019. szeptember 10.; az Érték és Minőség Nagydíj Kiírói Tanácsa

 

További tájékoztatás az Érték és Minőség Nagydíj pályázati rendszerről: www.emin.hu    

 

SAJTÓKAPCSOLAT:

Herczeg Dóra

Mobil: +36-30-603-38-51

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.     

Back to Top

© Copyright 2018 ÉMIN